írta:Norbi
Képeket majd mellékelek hozzá, a továbbiakban.

Lõrinci Ejha!

Hogyan is kezdjem… Borús… A szervezõvel, lefixáltuk, hogy éjjeli egy órakor szerencsétlenkedünk valamit a színpadon - hozzáteszem, már ez sem volt egyszerû. Persze nem érdemes bízni, de az ember már csak ilyen. Egy elcseszett lény, folyton bizakodik… No mindegy. A dolog 19-óra körül kezdõdõt, - ha jól tudom - persze e tájt mi még a kedvenc "kulturális központunkban" töltöttük magunkba - olykor egymásba is - a tudás egyik kegyes oldatát. 20 órakor aztán, nehézkesen bár, de nekiindultunk. Egy óra kínkeserves utazás után végre megérkeztünk a klubba. Már tudtuk mire számítsunk - biztos forrásunk volt. Lépni alig lehetett a tömegtõl. Fogalmam sincs mi vonzotta oda azt a rengeteg gyereket. Talán a 400pízes jegyár. Bent valami szar zene szólt. Persze nem volt az. Találkoztunk "egy-két" haverral, és közös megegyezés alapján odébbálltunk egy "közeli" sörözõbe. El is töltöttünk ott néhány kellemes órát, aztán megjött a csapat "harmadik fele". Újból benéztünk a klubba. Most valahogy jobb benyomást keltett. Bizonyos italmennyiség után, minden szebben fest. Néhány összetolt asztal volt a pult. Vettem magamnak némi italt. Azt azért csöndben megjegyzem, eleinte nem értettem miért rohangál minden ember, két két-decis pohárral a kezében, hamar rájöttem, az volt a legnagyobb adag. Közben újabb ismerõsök érkeztek, hát köszöntöttük õket. Fogalmam sem volt mikor ki zenél éppen, bár nem is nagyon érdekelt…

1 óra körül aztán megérdeklõdtem, mikor kell felmásznunk a színpadra. "Három együttes van még elõttetek" - jött a válasz a rémültarcú tarajos sráctól. Furcsállottam egy kicsit, hogy nem mi jövünk, de nem nagyon hõzöngtem. Aztán utánagondoltam, és megkérdeztem: Az mennyi idõ még?
Nem örültem amikor meghallottam a választ.
-Körülbelül 2 óra.
Mondtam neki, hogy az sajnos nem fog menni. Általában nem háborgok, de ez azért eléggé felbaszott. Mentegetõzõt a srác, hogy mindenki felrúgta a megbeszélt sorrendet, és hogy mindenki össze-vissza megy fel a színpadra. Remek, gondoltam magamban, akkor a következõk mi vagyunk. Látta, hogy nem tetszik a dolog, és azt mondta, akkor a következõk után mi jövünk. Persze hozzátette, hogy õk csak húsz percig játszanak. Hát húsz percbe még nem halunk bele. Elvonultam iszogatni. Mikor visszamentem, hogy talán akkor mi jövünk, egy fiatal srác idegrohamot kapott, hogy õk 10-re voltak kiírva. Azt a kurva anyát. Béketûrõ ember vagyok, de komolyan kezdtem felbaszni az agyam. A kölyöknek szinte habzott a szája, és remegve ordított. Komolyan aggódni kezdtem az egészségéért. Szörnyen nézett ki. Mondta, - üvöltötte? - hogy a dobosuk nem ér rá, meg miafaszom baja volt még. Nem mintha a mi dobosunk olyan kurvára ráért volna, mert másnap fellépése volt a dobiskolával, de legyen, csak ne ordíts már. Hát gondoltam, elküldök mindenkit a picsába ha feljutok végre, de… Errõl majd késõbb. Ennél már nem lehet szarabb, gondoltam naivan. Hát lett. Odajön valami kurva kemény tag, és a szólógitárosunknak, kijelenti, hogy mi csak utánuk jövünk. Hát mondom barátom, azt felejtsd el. Nem értette meg. Aztán mégis. Remek, megy minden mint a karikacsapás.
Az elõttünk lévõ ideggyenge gitárossal megáldott (amúgy megértem a srácot) együttes az utolsó számot kezdte volna játszani amikor valaki felrontott a színpadra és bejelentette, a bulinak vége. Két rendõr érkezett és elbaszták az esténket!
-Most mennyen szépen mindenki haza!!!
Mi meg csak álltunk, aztán már azt sem…

Összefoglalva: SZAR SZERVEZÉS!!! KÖCSÖG EGYÜTTESEK!!! FASSZOPÓ, TELEFONÁLGATÓ NAGYMAMA!!!

Egyszóval:
BASSZÁTOK MEG!!!

Persze mint már mondottam, az ember bizakodik. Reménykedem a következõ bulit már kellõ hozzáértéssel viszik végbe. Sok szerencsét hozzá, és legyetek a hõzõngõkkel ERÉLYESEBBEK!!!

 

e-mail: kpgd@webmail.hu